PRO-KÖNYV Kft.
Pályázatírás, projekt menedzselés
Honlap-menü

Keresés

Statisztika

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0

Üdvözöllek, Vendég · RSS 2017-09-24, 4:50 PM

2004-ben saját vállalkozásom sikeresen indult egy GVOP-s pályázaton, ennek keretében duplájára tudtuk növelni termelő üzemünk alapterületét, eszközöket szereztünk be. Az kapcsolódó pályázatot nem én írtam, azonban a projekt menedzselését és a pénzügyi elszámolást én végeztem.
2008 óta foglalkozom Európai Uniós Pályázatok írásával, projektek menedzselésével, támogatások lehívásával.
Ezek a pályázatok a legkülönfélébb területeket ölelik fel:
- gazdaságfejlesztési
- informatikai
- energetikai 
A pályázat írás mellett természetesen a projektek végigkísérését is végzem.
Projektmenedzseri tevékenység keretében segítek a támogatási szerződés megkötésében, majd a megvalósítás ideje alatt a kifizetési igények benyújtásában.

A 2013-as év során lehetőségem volt több projektben nem csak a pályázat megírására, hanem nyerés esetén a támogatás lehívására is.

Dolgoztam olyan projektekben, amelyek már a Záró beszámolón is túl voltak , a fenntartási időszakban beadandó jelentéseiket kellett összeállítani.
Sokféle pályázatban, sokrétű feladattal találkoztam és sok tapasztalatra tettem szert.
Pályázat típusok
EKOP
ÁROP
GOP
KEOP
 

 

 

 

Copyright MyCorp © 2017
Ingyenes honlap létrehozása с uCoz